_________________________________
Tudományos Lapok
a rendszerről
Szentendre, 2006.
Copyright: Szudétanémet Tudományos
Gyűjtemény
ISSN 1788-0963
I. évf. 4. szám
_________________________________
p.93 |
Dörömbözi Péter - Hazay István: A magyarországi német polgárság kulturális rendszeralkotó szerepe a XVIII.-XIX. században (Mindkét fejezet előadás
formájában a szentendrei "Németek
kisebbségben" c. tudományos konferencián hangzott
el, 1999-ben) I. Dörömbözi Péter: A székesfehérvári német polgárság kulturális szerepe a XVIII.-XIX. században Székesfehérvár egykori németségének jelentőségét először is az
általa létrehozott barokk alkotásokon mérhetjük le, melyeknek egy részét mind
a mai napig meg lehet csodálni. Ezzel párhuzamosan érdemes megjegyezni, hogy itt
a német városi kultúra közel sem jutott olyan szintre, mint amilyenre például
Sopronban vagy Pécsett. Itt sohasem nyomtattak német nyelvű újságot, és
az adminisztráción kívül csak szerény mértékű volt a német irodalmi
élet. A város egykori németajkú lakosságának szerepét és kultúráját sokáig
teljesen félreértették, és ennek napjainkban is vannak negatív
következményei. Emellett azt is hangsúlyozom, hogy a magyarországi városok
német származású lakóinak kultúrája alig ismert mind a leszármazottak, mind más
érdeklődők számára. E kutatás sajnos a II. világháborút
követően perifériára szorult. |
p.94 |
A török alóli visszafoglalás, tehát 1688 után a város lakosságának száma
gyorsan növekedni kezdett. A megmaradt lakók mellé sokan telepedtek le a
magyar és más nemzetiségű katonák közül. Ők azonban nem
rendelkeztek szükséges szaktudással egy város újjáépítéséhez. A törökkor
végén és a visszafoglaláskor a magyar lakosság faházakban lakott, mivel a
leltárt készítők csak faházakat találtak. (1) A korábbi díszes
polgárházak megsemmisültek. Az újonnan épült tartós házak téglából készültek,
a betelepülő német építőipari szakemberek terveinek és keze
munkájának köszönhetően. A töröktől visszafoglalt Fehérvárra a
németség "visszatelepült", mert a városban Szent Istvántól kezdve
laktak németek. A visszafoglalás után nagyarányú építőtevékenységbe
kezdtek, és biztosították a mindennapi élet alapjait. Mind anyagi, mind
szellemi értelemben irigylésre méltó gyorsasággal épült újjá a város, ami
szoros összefüggésben állt azokkal az egyházi rendekkel, társaságokkal, akik
már rögtön a török kivonulása után be- illetve visszatelepültek a városba.
Tagjaik részben a Szent-Római Birodalomból érkeztek, részben Magyarország
északnyugati részéről. A súlyos pestisjárványok, a kuruc háborúk emberveszteségei miatt ismét
megtorpant a magyarság számbeli gyarapodása. Egyforma intenzitással dúlták a
várost a kurucok, a rác haramiavezér martalócai és a császári csapatok. A
város magyar és német lakossága az elszenvedője, nem pedig
résztvevője volt az összecsapásoknak. A kurucok kiűzése miatt
hálából még szobrot is állítottak Nepomuki Szent János tiszteletére. Mert
ő "azokat szokta...segéteni, kik gyalázatnak, vagy valami
kisebbségnek veszedelmében forganak..." (2). A béke beköszöntével
viszont megindult a nagyarányú betelepülés a magyar nyelvhatártól nyugatra
levő területekről. Ennek eredményeképpen a város az 1830-as évekig
osztrák-német jellegű lett, (3) jelentős magyar és délszláv
eredetű lakossággal, szórványban nyugati szlávokkal. (4) A teljesen
különböző területekről érkező németek között megindult a
nyelvi kiegyenlítődési folyamat, amelynek eredménye a korabeli bécsi
köznyelvhez igen közel álló beszéd és írás használata lett. |
p.95 |
Azon lakók érdekében, akik nem tudtak ezen a nyelven kommunikálni, a
magyar és a latin nyelv is hivatalosnak számított. A magyar nyelvhasználatra
való szélesebb igény csak a 18-19. század fordulójától mutatkozott.
Ettől kezdve a helyi német és magyar kultúra fokozatosan összemosódott,
s így jött létre a tipikus, magyar nyelvű, délnémet kézműves-ipari,
vallásos hagyományokkal rendelkező városi jelleg. A város irányító ereje korszakunk egészében a kereskedőréteg volt. A
távolsági kereskedelem révén a település az újkor egész folyamán élénk
kapcsolatban állt az örökös tartományokkal, tágabban a délnémet területekkel.
A "nórinbergi kereskedők" még 1868-ban is külön kategóriát
képviseltek az összeírásokban. Ennek a tevékenységnek fontos életmódbeli
hatásai is voltak. Viszont a település mindennapjaiban sokkal fontosabb volt
a helyi kereskedelem. A városi kereskedők elsődleges megélhetési
forrását a közvetlen környékkel való kereskedelmi és ipari kapcsolatok
biztosították. Termékeik felvevőpiacát a Mezőföld és a Sárrét
(zömmel magyar) lakossága jelentette. Nekik a vásárokon árut eladni németül
nem lehetett. Ezért meg kellett tanulniuk magyarul. Tehát a német
kereskedőrétegnek alapvető szerepe lett a magyar nyelvhasználat
városi elterjesztésében. Miután a további nagyszámú német iparos és kereskedő betelepülése
komoly konkurenciát jelentett volna mind a városi patríciusok, mind a környék
nemességének érdekeire nézve, nyomásuknak engedve a városi tanács
megnehezítette az iparűző polgárok felvételét, ami
természetszerűleg a német betelepülés lelassulását okozta. Ezzel
párhuzamosan a várost övező addigi mocsaras területeket elkezdték
művelés alá venni, ami viszont a városba vonzotta a környék
földműves lakóinak nagy részét, akik túlnyomórészt magyarok voltak. A
magyarság e földműves és nemesi rétege között sokáig hiányzott az a
polgári réteg, amely a városi kultúrát és polgári értékrendet képviselte
volna. Ez utóbbi szerepet a reformkor végéig általában a helyi németség
töltötte be. |
p.96 |
Ugyanis a kereskedő családok mellett szintén a polgári értékrendet
közvetítette az újonnan létrejövő kézműves-iparos réteg, amelyik
számát tekintve jócskán felülmúlta a kereskedelemmel foglalkozók számát. A
kézművesek 1784-es számbavétele a következő nemzetiségi megoszlást
tükrözi: - Általában magyarok voltak a csapók, csizmadiák, fazekasok,
gombkötők, szűrszabók és tobakosok. - Magyarok és németek voltak a kovácsok, lakatosok és mészárosok. - A legtöbb mesterséget németek űzték. A termelő szektorban
ilyen szakmák tartoznak ide: ács, asztalos, esztergályos, fésűs,
kalapos, kapcacsináló, kékfestő, késes, kesztyűs, kolompáros,
kőműves, kötélgyártó, molnár, nyerges, órás, parókás, pék, pintér,
posztós, puskaműves, szitás és üveges. A fellelhető kimutatások alapján a humán szférában, így a zenei élet
és az egészségügy terén az általunk vizsgált korszak kezdetén szinte
kizárólag német származásúak tevékenykedtek. Míg a gimnázium a latinos
műveltségből kifejlődő magyar kultúra hordozója lett, a
város zenei életét a német muzsikusok alapozták meg. (5) A hangszeres zene
komoly szakismeretet kívánt. Az orgona, a fagott és más, városunkban korábban
ismeretlen hangszerek használatát abból a közegből származók tudták
meghonosítani, akik az európai zeneművészet fejlődésének élén álló
területekről érkeztek. A lakosság és a városi vezetés már az együttélés kezdetén kérvényezte a
település régi kiváltságainak visszaállítását, amit meg is kaptak. Közvetlen
a kuruc háborúk után hozták létre a kereskedőtársulatot, amelynek
összetétele és nyelve sokáig német volt. Gyarapodásával, befolyásával viszont
magának a társaságnak lett fontos szerepe tagjai anyanyelvének
visszaszorulásában és a magyar terjedésében. |
p.97 |
A nemesi mozgalmak eredményeként az addigi nyelv helyett hol a magyart,
hol a latint használták, majd végül a magyarnál maradtak. (6) Noha folyó nélküli városról van szó, a mocsaras környezet miatt nagy
fontossággal bírt a mindennapi életben a megfelelő kutak és hidak
biztosítása. Ezek megalkotásában sok német származású mester vett részt. A
Maulbertsch-kút és a Királykút a funkcionalitás és az esztétikum bámulatos
ötvözetei. A német mesterek távolról sem csak saját használatra építettek
templomokat. Erre utal, hogy mind a bazilika, más néven a magyar templom,
mind a rác templom felépítése nagyrészt nekik köszönhető. A jezsuita
rendház templomát - amelyet Nepomuki Szent Jánosnak szenteltek - nevezték
"német templomnak", de a felsővárosi- és a karmelita templomban
is rendszeresek voltak a német misék. A karmeliták rögtön a város
felszabadulása után megjelentek a városban. Ők félig-meddig német
rendnek számítottak a városban. Híveik igen magas pénzösszegeket adományoztak
a rend számára, amelyekből csodálatos barokk festmények és ötvösmunkák
készültek. A török kivonulása utáni években kezdte meg működését a
karmelita rendhez kötődő skapuláré társaság. E közösségnek a rend
feloszlásáig több mint huszonnégyezer tagja volt nyilvántartva Fehérváron.
Közöttük kezdetben általában német származásúakat találunk, később egyre
több lesz a magyar, és sok a délszláv nevű is. A nevek között találjuk a
városbírót családtagjaival együtt, Ybl Miklós őseit, továbbá nemesi
családok tagjait. (7) Ez a hatalmas szám arra utal, hogy a társaság
összefogta a környék lakóinak nagy részét. A közös gondolkodás ilyen
megnyilvánulásának fontos szerepe lehetett az élet békés mederbe való
terelésében. Ne felejtsük el, hogy hadak és pestis által sújtott, sokáig
kórház nélküli városról volt szó. Később a feloszlás szélére kerülve a
karmeliták rendfőnöke a német területektől várta a megmenekülést
jelentő támogatást, de a végóráit élő Szent Római Birodalom rajtuk
nem tudott segíteni. |
p.98. |
A barokk alkotásokat nem csak a templomokban csodálhatjuk meg, hanem más
közösségi célú létesítményekben is. Egyik ilyen volt a jezsuita rendház
patikája, mely megteremtette a város gyógyszerészetének alapjait. A másik
fontos létesítmény a templommal együtt épített jezsuita rendház és gimnázium,
amelyik egyszerre hordozott magyar és német jelleget, annak
köszönhetően, hogy hol az előbbi, hol pedig az utóbbi kultúrához
kötődő rend tulajdonába került. A belvárosban tehát létrejött
egyfajta kulturális kettősség: egymás mellett virágzott a magyar
nyelvű tanítás és a német polgári életforma. E két kultúrkör
kölcsönhatása, vetélkedése nélkül nem jöhettek volna létre Vörösmarty Mihály
alkotásai sem. A város nyomdaiparának megteremtői az augsburgi eredetű
Számmerek voltak, akik a 19. század legelején érkeztek Fehérvárra.
Működésük első évtizedeiben csak német munkásaik voltak, de az
anyanyelvi kiadványokon kívül egyaránt nyomtattak magyar és latin
műveket. A reformkortól kezdődően egyre sokasodtak a
műhely magyar nyelvű kiadványai; Vörösmartynak a cégvezetőhöz
fűződő barátsága miatt itt adták ki hazánkban először a
költő "Csongor és Tündé"-jét, valamint "Bujdosók"
című írását. Városunkban e műhely nyomtatta ki először a
forradalmi 12 pontot, amiért a tulajdonosnőt a forradalom bukásával
fogságba vetették. (8) A polgári szalonokban és olvasókörökben igen változatos jellegű
könyveket forgattak, németül, latinul és egyre növekvő mértékben
magyarul. A magyar művek közül igen népszerűek voltak az
antikvitásra és a magyar történelmi múltra vonatkozó írások; míg Goethe
nyelvén gyakorlati útmutatók sora ért ide rekordgyorsasággal, továbbá a kor
romantikus slágerei is. A nagy mennyiségű német könyv révén a köznemesi
réteg is gyorsan hozzájutott a Nyugat-Európából érkező friss információkhoz,
ami jócskán meggyorsította a polgári átalakulás menetét. |
p.99 |
Szintén a reformkortól kezdődően tette a Felmayer család messze
híressé a város kékfestőiparát. Fokozatosan eljutottak a nagyüzemi
termelésig, a Távol-keleten indigóföldeket béreltek. Mai visszaemlékezések
szerint termékeiket azonban főként nem városunkban hordták, vásáraink
révén a közeli és távoli vidékekre kerültek. Városunk egyik népviseletében,
amely erős alsó-ausztriai hatásokat mutatott, más anyagokat és más
színeket használtak. A híres személyek közül lényeges településformáló szerep jutott a
fehérvári születésű Ybl Miklósnak. Az osztrák kereskedőcsaládból
származó építész egész pályafutása magyar érzelmeiről tanúskodik. A
magyar nemzeti romantikus stílus egyik kialakítójának számított. Ebben a
szellemben tervezte szülővárosában a Vörösmarty tér házait, amelyek
kiválóan illeszkedtek a barokk jellegű belvároshoz. Mára a tér
elvesztette eredeti jelentését és hangulatát, a közúti átmenő forgalom
áldozata lett. A magyar nyelvtudomány sokat köszönhet a Hessenből származó Budenz
Józsefnek. Őt a magyar nyelv szeretete hozta hazánkba. Városunkban
gimnáziumi tanárként működött, majd Pesten az összehasonlító nyelvészet
professzoraként dolgozott. (9) A látványos karrierekkel párhuzamosan meg kell említeni a német
származású polgároknak a város érdekében kifejtett szociális jellegű
tevékenységét. A reformkorig bizony csak elvétve találunk magyar
nevűeket a szülésznők, orvosok és patikusok között. A lakosságszám
többszöröződésével pedig igen fontosnak bizonyultak a városi kórház és a
tűzoltóság felállítására tett alapítványaik, ahol az adományozók már
magyarul beszéltek. Így a vízivárosi gyermekek megoldatlan óvodai problémáját
a bakonynánai születésű Mancz János hidalta át. Neki és nejének nem
lehetett gyermeke, ezért a férj vagyonának legnagyobb részét egy nagy óvoda
létrehozására hagyta, mely a mai napig róla van elnevezve - |
p.100 |
a többi részt pedig a kórháznak és a tűzoltóságnak juttatta. (10) Fehérváron a céhek munkája mellett alapvető szerepe volt a
földművelésnek, szőlőtermesztésnek is. E tevékenységek sikeres
végzése érdekében nélkülözhetetlen volt számukra a megfelelő szent
patrónus támogatása. A délnémet nyelvterületről érkező
iparos-földműves csoportok segítő- és védőszentjei jól
beleilleszkedtek a hagyományos magyar szentek közé. Fontos hangsúlyozni, hogy
a védőszenteknek már a középkorban is lényeges szerepük volt a lakosok
mindennapjaiban. Tiszteletük a török hódoltság után először a városokban
gyökerezett meg, itt látjuk ennek az első képzőművészeti
nyomait. A németajkú községekben csak később lett ez jelentős, mert
maguk a betelepítések is általában később zajlottak falun, mint a
városokban. E szentek elválaszthatatlanok voltak vidékünk emberétől,
mert beléjük vetették reményüket, hogy elegendő lesz a termés népes
családjaik eltartására, valamint tőlük várták az akkor leküzdhetetlen
járványok és más elemi csapások elhárítását. Közülük az egyik legfontosabb
Szent Donát, illetve fehérváriasan ejtve: Dónát. Az ő fehérvári
tisztelete a lakosság életmódjából fakadt, nem pedig a bécsi udvar, vagy
valamelyik rend terjesztette közöttük. Kápolnáját ugyanis a polgárság
kérésére építették. A környéken levő pincék elrendeződése a mai
napig a magyar típust követi, tehát szórtan helyezkednek el, nem
rendeződnek olyan egyértelműen külön utcákba illetve fürtökbe, mint
a német telepes-falvak hagyományos gazdálkodási rendszerében. Ez annak a
következménye, hogy ezen a hegyen a szőlőtermelést nem a 18.
századi földművesek honosították meg, hanem régebbi kor emberei. A
régészeti kutatások szerint már a középkorban kiépült itt a pincerendszer. Az
újabb kori művelés idején pedig a szőlőhegyi termelésben
fontos szerep jutott a szlovák mestereknek is, akik a préseket készítették. |
p.101 |
A Hessen Keresztély és Höckl Menyhért által épített Donát-kápolnát
1734-ben szentelték fel. Sokáig ez volt a környéken az egyetlen jelentős
épület. A nagyméretű kápolnát a város legmagasabb pontján emelték,
mintegy ezzel is hangsúlyozva a környező szőlők fontosságát.
Hatalmas tiszteletnek örvendett a városban: a belvárosi és a felsővárosi
templomokból körmenet indult a kápolnához. A körülötte elterülő jó
termőföldnek, napos domboldalnak köszönhetően mára egy egész
városnegyed épült itt ki, amely a település legkedveltebb családiházas része.
A háborúban porig szétrombolt kápolna a hívek adományaiból újra felépült, így
augusztus hetedikén ma is elmaradhatatlan a Donát-napi búcsú. A foglalkozási ágak illetve céhek patrónusait megfigyelve a törzsökös
magyar mesterséget gyakorló csizmadiák régi magyar hagyományokkal bíró
szentet választottak patrónusnak, így Szűz Máriát és Szent Imrét. Azok
az iparosok, akik a városban német eredetűnek számító mesterséget
űztek, szívesen választottak a hozzánk nyugatról érkezett
védőszentek közül patrónust. Így a kádárok Orbán-napkor egészen az
1950-es évekig a bazilikában misét mondattak. A templomból egyenest a
kisiparosok székházának klubjába mentek, ahol családjukkal együtt
megebédeltek. Délután itt kugliztak. Ha rossz szőlőtermés
ígérkezett, akkor csak keveset ittak, ha jó, akkor előre ittak az
ígérkező jó termésre. A délnémet területeken hasonló módon ünnepelték
meg a kádárok védőszentjük napját. (11) A 18. század óta minden esztendőben megünneplik a felsővárosiak
a Sebestyén-napi búcsút, mert a tanács és a város lakossága 1739-ben Szent
Sebestyén tiszteletére böjttel, körmenettel kapcsolatos és örök időkre
szóló fogadalmat tett, amelyet ünnepélyesen okiratba foglaltak, és a
belső tanács jegyzőkönyvében is megörökítettek. (12) |
p.102 |
A város lakóinak életében tehát kulcsfontosságú szerepet töltöttek be a
legkülönfélébb rendi- és védőszentek, gazdag hagyományokat teremtve. Ma
is hozzátartoznak a régi fehérváriak életéhez. Ezek a hagyományok mára
jócskán visszaszorultak, ezért itteni jelentőségüket csak az látja át,
aki jól ismeri a városnak és környékének múltját. A háttérbe szorulás már a
múlt század liberalizálódó évtizedeiben megkezdődött. Ezt követték a
sokszor elhibázott városrendezési tervek, majd a második világháború és a
rákövetkező évtizedek rombolása, melyek következtében Székesfehérvár
18-19. századi vallásos emlékanyagának nagyobbik része elpusztult. A
megmaradt részt pedig a nagy adag eufémizmussal lakónegyedeknek hívott
betonhalmaz fojtogatja. A települést az újkor folyamán végig Szent István városának tekintették -
ma már tudjuk, hogy csak részben érdemli meg e címet, mert több szempontból
fontosabb volt pl. Esztergom - de ez kijelölte számára azt a fejlődési
utat, hogy magyarnak kell lennie és katolikusnak. Ez utóbbi kívánalmat sajnos
sokszor erőltetett mértékben akarták megvalósítani, amelyből a más
vallásúak és más kulturális igényekkel rendelkezők igényeinek meg nem
értése fakadt. Kár lenne ezért az uralkodót hibáztatni, a bécsi keltezésű
rendelkezések bizony annyira tág teret hagytak a helyi hatalomgyakorló
szerveknek, hogy lényegében minden fontosabb döntés a városi vezetés, az
őt mozgató kereskedők és nemesség hatáskörébe került. Mihelyst
felépült a belváros legmagasabb részén a Szent István nevét viselő
barokk székesegyház, Mária Terézia ennek adományozta a névadó fejereklyéjét.
Ez a gesztus is bizonyítja, hogy ebben a városban sem voltak germanizáló
szándékok. A város lakosságának világában jól egymásra talált a Regnum
Marianum koncepciója a barokk vallásosság nyugati változatával - de ez
később, csak a 19. század elején tapasztalható egyértelműen. A
jezsuita, majd cisztercita kollégiumban váltakozóan német és magyar
nyelvű színi előadásokat tartottak. Később pedig Kisfaludy
Károly műveinek rendszeres előadásai, majd Petőfi és a híres
magyar színészek nagy sikere mellett a német színjátszás nem
érvényesülhetett. |
p.103 |
Városunkban ez az időszak, tehát az 1830-as, 40-es évek a
magyar nemzeti öntudat kibontakozásának gyors, több szempontból
erőltetett ütemű időszaka. Egy sommás megállapítás szerint
Fejér megye a "legfeudálisabb" megye volt. (13) Noha ma már kerülik
ezt a kifejezést, a város történetének megértéséhez használata indokolt. A
város az országos átlagnál jóval nagyobb számú fő- illetve köznemesi
réteggel rendelkezett: itt a lakosságnak több mint az egyhetede volt nemes.
Ez a nemesség aktív részese volt mind az országgyűléseknek, mind a pesti
eseményeknek. Így a közelség révén a magyarosodás hullámainak tetejére került.
A megyeszékhely arculatának addigi formálója, a német iparos és
kereskedőréteg helyett a 19. század elejétől a nemesség lett a
város kulturális életének alakítója. (14) Az addig
"hungarus"-öntudattal rendelkező nemesek fokozatosan magyar
érzelművé váltak, és a vármegye szerepének felértékelődése miatt
képesek lettek kiszorítani pozícióikból a német patrícius családokat. Ez a
pozícióharc a város mindennapjaiban szerencsére csak ritkán vált az
ellenségeskedés forrásává. Általában megtalálták a sikeres együttélés formáit.
A Felsővárosban az a tornácos, hosszú háztípus volt a jellemző,
mint amelyik a német telepes-községekben gyakori. Ez a kialakítás ma is
látható, mert a külváros sokat megőrzött eredeti atmoszférájából. A
hosszú ház egy részét gyakran kiadták lakóknak, mint például Vörösmarty
Mihály családja. Az atya szándékosan német diákot hozott házukba, hogy
gyerekei ez által is gyakorolhassák a nyelvet. Viszont megkövetelte fiaitól a
magyar ruha viselését. (15) A reformkorban a megváltozott érdekek és értékrend következtében a német
elemi iskolát beolvasztották a magyar iskolába; megindult a nagymértékű
névmagyarosítás, a '48-as forradalom főszereplői közül többen új
névvel buzdítottak a harcra. |
p.104 |
A Bach-korszakban a belvárosi háttér elvesztése és a külvárosok rohamos
kiépülése miatt a német lakosság aránya 10% körülire csökkent. (16) A
Belvárosban - későbbi visszaemlékezések szerint - még az 1870-es években
is többnyire német beszédet lehetett hallani, magyarul inkább a cselédek
beszéltek. (17) Ennek ellenére 1885-ben megszüntették a német nyelvű
miséket. Érdemes megjegyezni, hogy ugyanezekben az években a nemzetiségi
nyelvhasználatot drasztikusan visszaszorító folyamat zajlott le, például
ekkor szüntették meg a hazai német nyelvű színjátszást. A magyarosítási
intézkedések hatására a 19. század végére városunkban a német nyelv
megszűnt köznyelvként működni. Az anyanyelvi iskolai képzés, újság
és előadások hiánya miatt tovább nem tölthette be kultúraközvetítő
szerepét. A nyelv eltünedezett, de hajdanvolt fontosságát mutatják a
megmaradt írásos emlékek és a visszaemlékezések. Az egykori városformáló
etnikum a századfordulóra már csak a Felsővárosban maradt meg életképes
közösségként. Polgárainak gondosan ápolt tradíciói maradandóbbnak bizonyultak
a szűk látókörű grémiumok döntéseinél. E kultúrtörténeti értékek
még mindig kevés figyelemben részesülnek, ezért indokolt lenne a
lehetőség szerinti részletes feltárásuk. Jegyzetek: 1.) STIGLER I. - KÁTAY A., Ez is történelem. Szemelvények a Fejér megyei
építőmunkás mozgalom 1945 előtti történetéből. Székesfehérvár
1969, 5. 2.) BÁLINT S., Ünnepi Kalendárium, I, 372. 3.) SOMKÚTI É., Székesfehérvár német polgárságának nyelve 1688-1780. Bölcsészdoktori
értekezés, mellékletek. 4.) KOVÁCS P.,- SZELÉNYI K., A barokk Székesfehérvárott. Székesfehérvár
1992-1993 |
p.105 |
5.) SOMKÚTI É., Székesfehérvár német polgárságának nyelve 1688-1780.
Bölcsészdoktori értekezés, 147-148. 6.) VÉRTES J., Kétszáz esztendő. A székesfehérvári kereskedelmi
társulat története az 1712. év óta. Székesfehérvár 1910, 19. 7.) Liber Confraternitatis Sacri Scapularis Beatisimae Dei Genitricis
semperor virginis Mariae de monte Carmelo erectus sub Regimine R. P.
Melchioris a S. Josepho Sacri Ordinis Carmelitarum ac Residentiae Alba
Regalensis Praesidis Anno 1719. Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum, 74.805. 8.) STIGLER I., Székesfehérvár nyomdászatának 150 éves története.
Székesfehérvár, 1957. 9.) SZINNYEI J. Magyar írók élete és munkái, Budapest 1891-1914, I, col.
1396-1399. 10.) PÁRNITZKY J., Mancz János (Fejér Megyei Történeti Évkönyv 12),
Székesfehérvár 1978, 293-296. 11.) LUKÁCS L., Székesfehérvár etnikai viszonyai a XVII-XIX. században.
Ethnographia 109/2 Budapest 1998, 563. 12.) LUKÁCS L., Székesfehérvár etnikai viszonyai a XVII-XIX. században.
Ethnographia 109/2 Budapest 1998, 566. 13.) SZARKA G., A Székesfehérvár-belvárosi plébánia története. Kézirat,
1952, 169. 14.) MURÁNYI L.,A reformkori Fejér vármegye olvasáskultúrája (Fejér
Megyei Levéltár Közleményei 16), Székesfehérvár 1993. 15.) LUKÁCS L., Székesfehérvár etnikai viszonyai a XVII-XIX. században.
Ethnographia 109/2 Budapest 1998, 561. 16.) FARKAS G., Nemzetiségi viszonyok Fejér megyében 1848-1868 között
(Fejér Megyei Történeti Évkönyv. 12), Székesfehérvár 1978, 253-268. 17.) SZARKA G., A Székesfehérvár-belvárosi plébánia története. Kézirat,
1952, 124. |
p.106 |
II. Hazay István: A bécsi színházak hatása a pest-budai német nyelvű színjátszásra Batsányi János 1789-ben a franciaországi változásokat üdvözölve ezt írta:
"Vigyázó szemetek Párisra vessétek". A sor politikai tartalmát most
nem vizsgálva, tudjuk, hogy a magyar (kulturális) elit a 19. században inkább
Bécsre figyelt, arra rezonált, ami ott történt. A németül tudók, értők -
a földrajzi közelség miatt is - Bécsből vették kulturális mintáik egy
részét. A művelődéstörténetben közhely, máshol mégis újdonságként
hat: a francia, angol, olasz, spanyol drámairodalom (operairodalom)
Magyarországon először német színpadok és társulatok segítségével
hódított, ért el sikereket. A német nyelv régiónkban "lingua
franca"-ként funkcionált. A (színház)kultúra mellett a tudomány
területén is befolyással bírt a gyengülő latin és az erősödő
magyar mellett. Szépen kirajzolódik egy német nyelvű közélet képe, ha az
újságalapításokra gondolunk, az MTA tagságára, a Magyarországon
elérhető, kapható (részben itt írt, szerkesztett) folyóiratokra és
könyvekre. A rokontudományok történeti megközelítése tükrözi: mennyit
köszönhetett a politikai kultúra, a jog, a filozófia vagy akár az építészet -
hogy a zenéről ne is ejtsünk szót - a német nyelvű országok
kultúrájának. A több nyelvű, több kultúrájú születendő
fővárosban is előbb alakult német nyelvű állandó színház, mint
magyar állandó társulat. |
p.107 |
I. Bécs Bécs szerves része volt az európai (később nemcsak európai) német
nyelvű színjátszásnak, sőt a Burg és az Opera egyik-másik
produkciója London vagy Párizs kulturális nívójával is felvehette a versenyt.
Az 1776-ban alakult (államosított) Burgtheater 1850 után és elsősorban
Laube tevékenységének köszönhetően vált a német nyelvterület (egyik)
vezető színházává. Hasonlóképpen emelkedett ki, bár rögösebb úton, a
francia és az olasz konkurenciával harcolva a Kärntnertor társulata. Az
említett kettő bécsi udvari (állami) színház mellett gyorsan megjelent a
magánszféra. Megalakult három elővárosi színház: Lepoldstädter Theater
(későbbi nevén: Carltheater), Theater in der Josefstadt, Theater an der
Wien. Lényegében a 19. század hetvenes-nyolcvanas éveiig ez a három színház
volt a hangadó Bécs tömegkultúrájában. Az elit kultúra és a tömegkultúra
egyébként sajátos módon keveredett mindkét intézménytípusban. A 19. század
végi hagyománnyal szakítva ma már a szakirodalom úgy látja, hogy szakítanunk
kell azzal az elképzeléssel, hogy az udvari színjátszás előadásai csak
jelentős színészek, ismert írók (lehetőleg klasszikusok) sikeres és
irodalomtörténetileg értékes művei voltak. Az elővárosi színpadok
pedig csak és kizárólag bóvlit adtak, vagy a színvonal volt meglehetősen
szerény. Kritikátlan csodálat és a szubkultúra lenézése keveredett ebben a
megközelítésben, pedig a korabeli források lényegében nem tettek különbséget
az öt intézmény között. Az említett kútfők alapján csak a színház
felépítésében, az előadások száma, a jegyárak tekintetében látunk,
láthatunk különbségeket. És a finanszírozásban. Az államilag támogatott intézmények
anyagi biztonsága persze más darabok műsorra tűzését is megengedte.
Itt is anyagi haszonra kellett törekedni, de nem ez volt az
elsőrendű. Így tudott egy viszonylag drága (kezdetben nem
feltétlenül) elit műfaj magának viszonylagos művészi állandóságot
teremteni. Az állami szféra beavatkozása (a cenzúra mellett) a gyakori
igazgatóváltásokban érhető tetten. |
p.108 |
Az üzleti alapon nyugvó színjátszás már születése pillanatától
széles(ebb) publikumhoz kívánt szólni. A műfaji határok máshol húzódtak,
de ezekre az intézményekre volt leginkább jellemző a kevert
programszerkezet. Szinte mindent játszottak és produkcióik színvonala
elérhette, meghaladhatta a város falain belül álló társintézmények
teljesítményét. Az előváros(ok)ban a német nyelvet preferálták, de annak
nem a letisztult, írott, szinte nyelvjárásmentes és káromkodásban szegény
változatát. A rögtönzések, a felvonás/darab közti Zwischenspiel-epizódok
reagáltak a helyi közönség igényeire, erősítve az egyes elővárosok
(később külvárosok, kerületek) különböző arculatát. A lakók
társadalmi hovatartozása, lakhelye persze nem egyedül döntött a
színházlátogatás helyéről, de figyelembe veendő, hogy a mai
Belváros egykori nemesei és polgárai számára messzinek tűnt az
előváros, és veszélyes, kétes vállalkozás volt a század első
felében elhagyni a kényelmesebb és civilizáltabb belső részt, és eljutni
a kivilágítatlan utcák között megbújó színházakba. Itt persze a kortárs
másként emlékezik és a régi Burg ill. régi Opera kényelmetlenségei és a
színházlátogatás kellemetlenségei hangot kapnak a panaszok között. II. A színház a 19. században A 19. századi színházak klasszikus modellje Bécsben és Pest-Budán is
kialakult. Kezdetben együtt működött a prózai és zenés tagozat, majd
specializálódott és olykor intézményileg is szétvált. 1850 előtt
játszottak prózát, operát, népszínművet, balettet, később
operettet. Ez a "mindenkinek mindent játszunk"- elv a század
második felében megváltozni látszik. Bizonyos rétegek anyagi és műveltségi
hátterük miatt kiszorulnak a Hochkultúra fellegváraiból, és a (tömeg)
szórakoztatás egyes műfajai és intézményi egymástól eltávolodnak. A
színház kereste helyét a megváltozott viszonyok között: a színház ennek
megfelelően az udvar igényeinek kiszolgálója volt, elit társaság
találkozóhelye, csak beavatottak számára játszott, felvilágosult eszméket
terjesztett, nevelt, erkölcsöket épített és rombolt, szórakoztatott,
tájékoztatott és dezinformált. |
p.109 |
(Élő) Klasszikusokkal és aktuális szerzők tiszavirág-életű
darabjaival igyekezett megtartani a közönséget és új embereket csábított a
színházba. Tipikus tömegtájékoztatási eszköz, csak a sajtó nő fel hozzá
hatásban és a század harmadik harmadában túl is nő a színházon a
nyomtatott médium. A színház eltávolított a hétköznapoktól, elfelejtette a
szürke életet, a politika packázásait, ugyanakkor, ha hagyták, kritizált,
hozzányúlt az egyház-állam-erkölcs tabutémáihoz is. Viselkedésmintákat
ábrázolt, reklámozott, öltözködésre, lakberendezésre mutatott példát vagy
ellenpéldát. Tükröz, hirdet, megmutat és frusztrál egyszerre. Tehát a
közönségre akart hatni és azt állandóvá tenni. A századforduló felé közeledve
ismét nyitás következik a tömegkultúra felé. Az elit intézményei
elszemélytelenednek, felduzzadnak, hatalmas előadásszámot produkálnak, a
repertoáron levő darabok száma is megnövekszik, vendégekkel oldják meg a
szereposztás nehézségeit. A (játszott) darabok pedig, akár egy világkiállítás
panorámája összképet adnak: elmúlt századokról, letűnt
hősökről, soha nem volt figurákról, távoli tájakról. Az
előadások mesélnek: tánccal, zenével, a nyelv stiláris sokféleségével,
fényekkel, színekkel próbálják elvarázsolni a nézőt, akinek a megemelt
helyárért cserébe egyre több kényelmet biztosít a színház épülete. III. Pest-Buda A magyarországi német színjátszás kezdetei (Fastnachtspiel) a középkor és
a reneszánsz határára esnek. Tekintsünk el itt és most az egyházi/iskolai
színjátszás kiemelkedő eredményeitől , a barokk kor
kastélyszínházaitól és a népi színjátszás hagyományaitól. Foglalkozzunk csak
a profi színészek pesti, budai megjelenésével és működésével. Wolfgang
Binal nyomán 1920-ig ezt a korszakot 5 alapegységre oszthatjuk. A kezdetek az
1720-as és 40-es évek szórványemlékei után Pest -Budán (jól dokumentálható
módon) 1770 és 1812 közé tehetők. 1812-ben nyílt meg a Nagy Német
Színház, mely 1847-es leégéséig az első fénykort jelentette
történetünkben. |
p.110 |
A politikailag megterhelt, átmeneti kor (1847-1869) után még egy sikeres
időszak 1889-ig a Gyapjú utcában. Az itteni működésnek is egy
tűzvész vetett véget. 1918-ig alkalmi együttesek működtek, 1919-ben
pedig avangarde hangvételű előadásokat tartottak a Révay utcában, a
Kommün fennállása alatt. Az anyagi nehézségek miatt gyakori igazgatócserék és szervezeti
átalakulások ellenére Pest maradt az iránytűje a két testvérváros
színházi életének. Budán is több helyen elhangzott német szó a színpadról
(fogadók, Festungstheater, Nyári Színház, egyéb alkalmi játszóhelyek), mégsem
lett tömegessé a színházba járás, mint Pesten, a gyorsan fejlődő,
kultúrában és nyelvben nyitottabb polgárvárosban. IV. Az együttműködés/hatás kérdése (Párhuzamok) Pest-Buda 1770 és 1889 között meglehetősen gyorsan reagált az
európai kulturális változásaira. Ebben a versenyfutásban (az idővel és a
közönségért) a német nyelvű színházak vezettek a század derekáig. Bécs és Pest-Buda (Buda-Pest, Budapest) hasonlóságai, párhuzamos vonásai
hét területen mutathatók ki; ez az együttműködés azonban meglehetősen
egyoldalú volt. Bécs szolgált Pestnek és Budának mintaképül. Ha nagy ritkán
előfordult, hogy egy-egy magyar darab, magyar tematikával, esetleg
magyar nyelven bemutatásra került a császári székhelyen, az a kulturális élet
"kis színes" rovatába tartozott korszakunkban. A példaszerep
azonban létezett, és az ideérkező igazgatók, rendezők, színészek
pontosan tudták, hogy Bécs melyik színházában, melyik színmű a
húzódarab. A magyarországról elinduló színészek (külföldi) karrierjük felépítésének
azzal az előnnyel indultak, hogy tájékozottak voltak, és bizonyos
mértékben gyakorlottak a bécsi darabokat illetően. |
p.111 |
1.) Színészek vendégjátéka A vendégjátékok problematikájával sok éve küzd a szakirodalom.Többféle
megközelítési mód létezik. A legjobban torzító az a megállapítás, hogy a
pest-budai színházak elmaradottságát mutatja a vendégek magas száma. A
vendégjárást tehát a provincializmus jeleként kezelik. Az tény, hogy a 19.
században a kis színházak kevés emberrel (értsd: taggal) dolgoztak. A vendégjárás,
átszerződés a színházi üzem természetes velejárója volt. A publikum
számára pedig mindegy volt, hogy az adott este a színpadra lépő sztár
vendég vagy tag. Kritika ott érheti a német nyelvű színpadokat, hogy
(elsősorban anyagilag) nem voltak elég erősek ahhoz, hogy a
tehetségeket megtartsák és ezért a társulaton belül nagy volt a fluktuáció. A
vendégjáték persze Janus-arcú jelenség. A közönség örül, hogy a sztár
megérkezett (1830 után lehetőség volt arra, hogy ezt hajóval tegye, és
nem sokára megindult a vonatközlekedés is a két főváros között.) A
színésznek lehetőség, hogy máshol is kipróbálja magát, a nyári szünetben
(Bécsben amúgy is kevesebb lehetőség adódott) eljátszhatta kedvenc
szerepeit. A színészkollegák pedig tanulhattak a "színészóriásoktól".
A kép persze közel sem ennyire szép. Az igazgatók nem tervezhettek
előre, mert bizonytalan volt, mikor ki érkezik. Az itteni színészeknek
alkalmazkodniuk kellett az érkező vendéghez, annak szeszélyeihez. Napok
alatt kellett új szerepeket megtanulni (egy előadás erejéig), hogy utána
statisztálhassanak a sztárnak. Az ideérkező vendégek sztárgázsija és az
a tény, hogy az itteni színészek nem kaptak elegendő lehetőséget:
feszültségekhez és végső soron elvándorláshoz vezetett. |
p.112 |
2.) Színdarabok vándorlása A nagyobb tapasztalatokkal és színházhoz szokott közönséggel
rendelkező bécsi színházak világítótoronyként szolgáltak magyarországi
társaik számára. A darabok vándorlása (különösen, ha figyelembe vesszük, mely
darabokat nyújtottak be a Burg számára, de aztán máshol mutattak be) egy
városon belül, egy nyelvterületen belül, egy földrajzi térségen belül is
megfigyelhető. A sikerre (bizonyos esztétikai megkötésekkel) minden
színházi típus vevő volt. A német nyelvű színházakon túl ez a
hullámzás elérte a pesti, ljubljanai, zágrábi, belgrádi, prágai Nemzeti
Színházakat is. Voltak klasszikusok és kortárs szerzők, akiket mindig
elő lehetett venni. A 19. századi színház amúgyis gyorsan reagált a napi
történésekre. Ahogy említettük, egyik első tömegkommunikációs eszközként
a tömegigényeket és az elit ízlését is ki kellett szolgálnia. Bécs ebből
a szempontból Berlinnel, Münchennel, Drezdával, Lipcsével versenyzett,
illetve Párizsra, Londonra figyelt. Újsághírekből születtek darabok,
francia sikerszériákat adaptáltak német színpadokra. (Itt megjegyzendő:
néhány szerző a fordítások segítségével tanulta meg a darabírást, vö:
Kotzebue pályája) A megírás, a benyújtás és az engedélyeztetés után gyorsan színpadra
kerültek az ígéretes szériagyártók darabjai. A 19. század másik
jellemzője, amely ma már a múlté, egy-egy mű ugyanabban a
rendezésben (általában változó szereposztással) 20-60 évig színpadon
maradhatott. Ebből a szempontból érdekes, hogy a klasszikusokat többet
kellett újrarendezni, mint a szigorú esztétikai normáknak kevésbé
megfelelő drámákat. Ezek a bulvárdarabok vagy nagyon időhöz
kötöttek voltak és 10 év alatt kifutottak (és eltűntek) , vagy a
sikerszériát egy kis kihagyással mindig meg lehetett ismételni. 1770 és 1889
között kilenc művet találtam, mely a Burgban elérte a bűvös 100-as
számot, Pest-Budán pedig a hatvanat. A kép meglehetősen vegyes.
Schiller, Shakespeare, Grillparzer (persze erősen cenzúrázott
változatban), Schröder, Kratter, Weißenthurn és természetesen magasan
kiemelkedve az össz- előadásszámot illetően Kotzebue (itt három
darabbal van jelen). |
p.113 |
Pest-Budán az össz-előadásszámot tekintve (1770-1850) A varázsfuvola
(241), a Don Giovanni (181), és A bűvös vadász (142) emelkedik ki az
operák terén, a bohózatoknál Die Schwestern von Prag (118), Das Donauweibchen
I.+II. (107) és Der Zögling der Liebe (107) vezet, a prózai daraboknál:
Schiller Haramiákja (101) és Ármány és szerelme (84) valamint Kratter Das
Mädchen von Marienburg-ja ért el dobogós helyet. 3.) A színház belső és külső struktúrájának alakulása A színházak felépítéséhez, belső struktúrájához a legjobb forrás a
korabeli színházi kalauzok tanulmányozása. A német nyelvterületen egységesnek
mondható felépítés - valószínűleg francia minta alapján alakult ki ott -
Pest-Budán is átvételre került. A színház épületének kialakítása, helye a
városban és az egyéb hozzá kapcsolódó intézmények hozzájárultak ahhoz, hogy a
német nyelvű színházak kulturális és társadalmi beágyazottságát növeljék
Pest-Budán. A polgárosodó városban fontos volt látni ezenkívül, hogy a német
nyelvű színház (Bécsből is érkező) vezetői, színészei,
vendégei, alkalmazottai gyakorlati érzékkel nyúltak hozzá a felmerülő (főleg
anyagi) problémákhoz. A pest-budai színházak számára, az említetteken kívül, a Komische Oper, a
Wiener Stadttheater és a Theater auf dem Franz-Josefs-Kai, valamint a
Strampfertheater jelentett a század második felében tájékozódási pontot.
Időlegesen fontos volt a Theater an der Wien és a Carltheater
műsora, színészgárdája. A korszakban végig jelentős az Opera és a
Burg Pestig kisugárzó hatása. A Burg és az itteni színházak közötti különbséget magyarázhatjuk a
méretbeli eltérésekkel. A Burg első épülete nem tartozott a nagy
színpadok közé, inkább intim(ebb) hatások közvetítésére volt alkalmas. |
p.114 |
Az 1812-es épület mérete inkább a második Burghoz hasonlítható. Óriási
színpad és nézőtér (s ami evvel jár: nehezen fűthető épület,
rossz akusztika). Az 1869-es épület viszont kicsinek számított, az 1888-as
Ringen álló Burghoz képest. Ez a különbség gondokat és külön feladatokat
jelentett a darabok átvételekor, vagy a vendégjárásnál. 4.) A darabválasztás és a repertoár A 19. század során kialakult a színházak specializációja, függően a
finanszírozástól, a színház helyétől, a közönség összetételétől.
Ezek a színházi szerepkörök persze nem voltak állandóak és kialakulásuk több
évtized eredménye volt. A kevert műsorstruktúra párhuzamba állítható a
bécsi színházak "műsorpolitikájával". Ahogy láttuk:
fájdalommentesen megszabadulhatunk attól az illúziótól, hogy pl. a Burg csak
és elsősorban klasszikusokat és ú.n. értékes irodalmat játszott. Ez a
korabeli sikerdarabok listájának ismeretében (száznál többször ment drámák)
könnyen megtehető. Legalább ennyire kevert volt a pesti-budai színházak műsora,
kiegészítve avval, hogy az esztétika (ön)cenzurális határai máshol húzódtak
ott és itt. Pest-Budán a mindenkori német színpadok egyszerre voltak
népszínházak és az elit kultúra bölcsői. Emiatt aztán bőven
találunk bohózatokat, mutatványos akciókat és egyéb kevésbé vállalható
produkciókat a "műsorfüzetben". 5.) Eredetileg más nyelvű darabok bemutatása A német kultúrát közvetítették az itteni színpadok a születendő
magyar főváros közönségének. Ezt a kézenfekvő tényt nem kell
hangsúlyoznunk. A német nyelv azonban közvetítője volt az egyéb európai
kultúráknak és a régióban segítségével virágzott a műsorcsere mindenféle
viszonylatban. |
p.115 |
A francia, spanyol, olasz, angol irodalom és zeneirodalom remekeit
először németül láthatta a közönség a Habsburg Birodalom nagyvárosaiban,
és csak ezután kezdtek el hódítani nemzeti nyelveken. Shakespeare, Mozart,
Weber, Boieldieu, Cherubini, Bellini, Rossini voltak a legtöbbet játszott
szerzők. A zenés vígjátékok körében Hafner, Perinet, Huber, Hensler,
Müller, Raimund, Nestroy számított házi (zene)szerzőnek Pest-Budán. 6.) A központi szerep kérdése A német nyelv általános elterjedtsége lehetővé tette, hogy
később (tőle elszakadva, de az elért eredményeket ismerve) a
magyar, a cseh, a lengyel, a szlovén, a horvát, a szerb és a román
színjátszás könnyen megtalálja saját hangját. A német nyelvű színházak
sikerdarabjai /bár erre nézve a kutatás nem minden vonatkozásban hoz
eredményeket/ beépültek a helyi Nemzeti Színházak műsorába. 7.) A filter-funkció A Burg és bizonyos szempontból a pesti, budai színjátszási helyek is
szűrőként működtek. Amely produkciók itt megállták a helyüket,
azok vagy sikerdarabnak számítottak, vagy /és a minőség kategóriájába
taroztak. A darabengedélyeztetés a Helytartó Tanácsnál sokkal
egyszerűbben történhetett, ha már Bécsben játszott darabot kívántak bemutatni.
(Ez volt a helyzet a fordításokkal is.) Bécs és Pest-Buda tehát tovább küldte
sikereit, sztárjait: kultúraterjesztő, nyelvművelő vagy
szórakoztató szándékkal. Pest-Buda "csak" megállóhelynek bizonyult
- Felvidék és Erdély között - a színészek folyamatos vándorlása során. A német színpadok már korábban kifejtett közönségpolitikája kiegészült
még avval, hogy a darabokat át kellett formálni a helyi igények szerint. |
p.116 |
V. Végjáték A német színházak "vezető" szerepüket addig tudták
megtartani, amíg a megerősödő magyar nyelvű színjátszás ki nem
ütötte alóluk támpilléreiket. Ezek - ahogy már említettük - a magas kultúra,
a tömegkultúra termékei: a klasszikusok, operák, operettek, bohózatok,
népszínművek voltak. Ahogy a magyar színjátszás specializálódott,
gyorsabban és "szebben" mutatta be az aktuális sikerdarabokat,
illetve rangosabb vendégeket tudott meghívni - a német nyelvű
színjátszás játéktere beszűkült. A német nyelvű színjátszás az
idő rövidsége, a szűkös anyagi lehetőségek, a fogyó publikum,
a növekvő konkurencia és a kedvezőtlen politikai légkör miatt nem
vállalkozhatott a specializációra. Egyébként ennek szándékát nem tagadhatjuk,
voltak erre irányuló kezdeményezések. Az (egymást) gyorsan váltó igazgatók
(jobb esetben) különböző koncepciókkal léptek fel. Vagy csak a prózát
favorizálták, és ezen belül a klasszikusokat, vagy elvitték a repertoárt a
nemzetközi műfajok felé: operát játszattak németül, olaszul, franciául.
Aztán - a döntésmenetet leegyszerűsítve - ránéztek a kasszára és a tömegigénynek
megfelelő műfajokkal pótolták a hiányzó bevételt. A folyamatot
gyorsíthatta az a jelenség, mely általánosnak mondható: a provinciális
színpadok válságba kerültek a közlekedési eszközök fejlődésével. Ezek
egyrészt konkurenciaként jelentek meg a színházzal szemben (vonatozás, mint
szabadidős tevékenység), másrészt lehetővé tették a központban
levő színházak gyors és egyszerű elérését. A szabadidős
tevékenység belső struktúrája egyébként is jelentősen változott a
század harmadik felében. Előtérbe kerültek olyan műfajok, amelyeket
ma a teatralitás körébe sorolunk (mutatványos, tűznyelő,
kardnyelő stb), illetve a publikum új lehetőségek felé fordult
(sport, turisztika). |
p.117 |
A bécsi (elővárosi) színházak erre a kihívásra megújulással
válaszoltak, erre itt Pest- Budán, német nyelven a múlt század harmadik
harmadában már nem volt lehetőség. Irodalom: a) Összefoglaló művek - 175 Jahre Burgtheater 1776-1951.Fortgeführt bis Sommer 1954.
Zusammengestellt von der Direktion. Bundestheaterverwaltung. Wien, 1955. - Ács János: Nemzetiségek a történelmi Magyarországon. Kossuth
Könyvkiadó. Budapest, 1986. - Binal, Wolfgang: Deutschsprachiges Theater in Budapest... Böhlau.
Graz/Wien/Köln, 1972. - Gregor Joseph : Geschichte der österreichischen Theater. Donau Verlag.
Wien, 1948. - Hadamowsky, Franz: Wiens Theatergeschichte von den Anfángen bis zum
Ende des Ersten Weltkriegs. Verlag Jugend und Volk. München/Wien, 1988. - Hein, Jürgen: Das Wiener Volkstheater. 2. Auflage. Wissenschaftliche
Buchgesellschaft. Darmstadt, 1996. - Kádár Jolán: A budai és pesti színészet története 1812-ig. I. rész
Pfeifer Ferdinand. Budapest, 1914. - Kádár Jolán: A budai és pesti színészet története. II. 1812-1848.
Budapest, 1923. - Kerényi Ferenc (szerk.): A Nemzeti Színház 150 éve. Gondolat. Budapest,
1987. - Kindermann, Heinz: Theatergeschichte Europas. Otto Müller Verlag.
Salzburg, 1959-1974. - Klaniczay Tibor (szerk.): Handbuch der ungarischen Literatur. Corvina.
Budapest, 1977. |
p.118 |
- Némedy Gyula: A színháztudomány kis lexikona. Ifj. Árvay Sándor kiad.
Szeged, 1911. - Németh Antal (szerk.): Színészeti lexikon I. II. Győző Andor
kiadása. - Pukánszkyné Kádár Jolán: A Nemzeti Színház száz éves története
1837-1937. Magyar Tört. Társ. Budapest, 1938-40. - Pukánszky-Kádár, Jolantha: Geschichte des deutschen Theaters in Ungarn.
Erster Band. Verlag von Ernst Reinhardt. München, 1933. - Reden-Esbeck, Friedrich Freiherr von : Deutsches Bühnen-Lexikon. Erster
Band. - Schöpflin Aladár - Erődi Jenő: Magyar színművészeti
lexikon. Kiadja: Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézet. I.-IV. kötet.
Budapest, 1931. - Simhandl, Peter: Színháztörténet. Helikon. Budapest, 1998. - Staud Géza: Magyar kastélyszínházak. OSZM. I. II. III. kötet. Budapest,
1963-64. - Staud Géza: Adelstheater in Ungarn. Verlag der Öst. Akad. der Wiss.
Wien, 1977. - Székely György (főszerk.): Magyar színházművészeti lexikon.
Akadémiai Kiadó. Budapest, 1994. - Székely György (főszerk.): Magyar színháztörténet. I. kötet:
1790-1873 Akadémiai Kiadó. Budapest. 1990. - Yates W. E.: Theatre in Vienna. A critical history. 1776-1935.
Cambridge University Press. Cambridge, 1996. b) Az egyes részproblémákhoz
kötődő irodalom - B. Kelényi Ottó: Gazdaságtörténeti adatok a pesti német színház
építéséhez. 1808-12. Budapest, 1934. - Heatchcote, Edwin: Budapest. Könnemann Verlag GmbH. Dortmund, 1997 - Horányi Mária: Das Esterházysche Feenreich. Verlag der Öst. Akad. der
Wiss. Wien, 1959. |
p.119 |
- Kápolnai Anna: Hazai német nyelvű almanachok és folyóiratok. Diss.
Budapest, 1919. - Michtner, Otto: Das alte Burgtheater als Opernbühne. Hermann Böhlaus
Nachfolger. Graz/Wien/Köln, 1970. - Müller-Guttenbrunn, Adam: Das deutsche Theater in Österreich-Ungarn.
Wien, é.n. - Nagyivánné Bahó Margit: Francia irodalom a magyarországi német
folyóiratokban. 1767-1852. Dunántúl - Pécsi Egyetemi Könyvkiadó. Budapest,
1934. - Pukánszky Béla: A magyarországi németek története. Budapest, 1931. - Zuber Marianne: A hazai németnyelvű folyóiratok története 1810-ig.
Pfeifer Ferdinand. Budapest. 1915. |
Impresszum:
Tudományos Lapok a rendszerről
(Szerk. Dr. Lea-Katharina STELLER. Szentendre, ISSN 1788-0963)
I/4. (2006) pp.93-119: DÖRÖMBÖZI Péter - HAZAY István: A magyarországi
német polgárság kulturális rendszeralkotó szerepe a XVIII.-XIX. században
Copyright:
Szudétanémet Tudományos Gyűjtemény
Sudetendeutsche Wissenschaftliche Sammlung
Collections for Research into